Pályázati felhívás egyházak támogatására a 2017-es évre
A támogató intézmény megnevezése: Mezőpanit Község Polgármesteri Hivatala, Mezőpanit, 191-es szám, telefon/fax 0265-322112
- Pályázhatnak: a törvény által elismert és Mezőpanit Község területén tevékenységet kifejtő vallási felekezetek.
- Jogszabályok:
– a 2006/273-as számú, a helyi pénzügyekre vonatkozó, utólag módosított és kiegészített törvény;
– a 2005/350-es számú, a nonprofit tevékenységekre szánt, helyi forrásokból folyósított, vissza nem térítedő finanszírozásra vonatkozó törvény;
– a 2001/82-es számú módosított és kiegészített kormányrendelet, amely a Romániában elismert vallási felekezeteknek nyújtható pénzbeli támogatások meghatározására vonatkozik;
– a 2002/1470-es módosított és kiegészített kormányrendelet, amely a 2001/82-es módosított és kiegészített kormányrendelet módszertanát tartalmazza. - A vissza nem térítendő támogatás a következő tevékenységekre igényelhető:
– modernizálási, hatékonysági és költségcsökkentést célzó munkálatok;
– követelmények szerinti egyházi épület-rehabilitációk;
– templomrenoválás, illetve templom- és melléképület-építés;
– ravatalozó renoválása és építése;
– közösségi ház renoválása és építése, valamint környezetének rendezése, kialakítása; - A 2017-es évre előirányzott keretösszeg: 100.000 lej.
- Az önrész értéke: minimum 10%
- A program futamideje: 2017. május-december
- A pályázatok leadási módozata és határideje: A pályázatokat Mezőpanit Polgármesteri Hivatalának iktatójába kell benyújtani, az útmutatóban leírtak alapján.
A leadás határideje 2017. április 28., péntek, déli 12 óra. - A pályázathosz szükséges iratok és mellékletek letölthetők alább.
Kapcsolattartó személy: Bodó Előd Barna
Tel.: 0742-240178
e-mail cím: elod.bodo@panit.ro
____________________________
Letölthető dokumentumok:
Regulament finantare culte – Panet
Anexa 1 – Cerere de finantare culte – PANET
Anexa 2 – Declaratie solicitant culte – PANET